Új blog

Helloka. :)
Így, hogy befejeztem Alexa és Niall történetét, belekezdtem egy újba, aminek a 5 Seconds of Summerből Luke Hemmings a főszereplője. Ha tetszenek az írásaim, akkor talán megéri belesnetek oda és ha megfog a történet, akkor esetleg még fel is irakozthattok.
Egyébként a blog címe Fire. Remélem lesztek néhányan, akik körülnéznek ott, mert sokat jelentene!
Szóval, ha valaki úgy dönt, beles oda, akkor jó olvasást neki! És imádlak titeket! <3

Fire

II. évad - 13. fejezet: Lezárult egy szakasz, elkezdődött az új

Sziasztok, drágáim. <3
Elérkeztünk a blog végéhez, aminek már itt volt az ideje, hisz egyszer minden csoda véget ér. (Márha egyáltalán az én blogom csoda volt, bár azt hiszem a ritka részek miatt nyugodtan nevezhetem így. :P)
Nagyon szépen köszönök mindenkinek mindent! A 22 feliratkozót, a kommenteket, a 14 díjat, a több mint 30000 megtekintést, azt, hogy szakítottatok arra időt, hogy elolvassátok az agyamból kipattanó zagyvaságokat és a támogatást, amit tőletek kaptam! Egyszerűen elmondhatatlan érzés, hogy mennyi mindent és miféle dolgokat éltem át nektek köszönhetően. Álmomban sem gondoltam volna akkor, amikor belekezdtem ebbe a történetbe, hogy ennyi minden történik majd és hogy szeretni fogják az emberek azt, amit alkotok. Fantasztikus érzés, amikor értékelve van bármi, amit teszel, hogy nem csak feleslegesen megy el rá az időd, hanem tényleg van értelme csinálni! Rettenetesen hálás vagyok nektek mindenért és soha nem fogom elfelejteni életem ezen szakaszát, mert sok jóban volt részem általa! Szóval köszönök mindent mostmár sokadszorra, de tényleg nagyon nagyon hálás vagyok és imádlak titeket! <3
Remélem, erre is kapok kommenteket, mert mégha az utolsó rész is, de jól esne! <3
És végszóként itt van a szokásos:
Jó olvasást! :*
------------------------------------------------------------------------------
Épp egy hete tengettem vidáman napjaimat a szőke hercegem oldalán. Niall nagyon figyelmes és gondoskodó velem szemben. Van, hogy beszél a hasamhoz, ami kicsit vicces és mindig megmosolyogtat.
A doki ajánlásával beszereztünk nekem néhány görcsoldó teát, ami elég jól működik, mert enyhít a fájdalmakon.
Réka is örült, amikor bejelentettem neki, hogy semmi bajunk és, hogy viszonylag egészségesen fejlődik a baba. Arra a napra megbeszéltük, hogy elmegyünk négyesben (Réka, Josh, Niall és én) sétálni egyet a városban. Már vártam, hogy újra együtt legyen a mi kis csapatunk. Egyéb különlegesség, hogy Josh aznap tudta meg, hogy várandós vagyok.

*Visszaemlékezés*

A sétánk után, beültünk még a Starbucksba, hogy felmelegítsük magunkat egy-egy forró itallal. Az onnan hazafelé vezető úton hógolyózni kezdtünk, ugyanis Josh megdobott engem egy fagyos golyóval. Nem mondom azt, hogy nem fájt, de nagy bosszú vágy uralkodott el rajtam, így azon nyomban kezembe fogtam egy kis havat, majd miután kellően összegyúrtam Josh arcában landolt. Nevetni kezdtem, akár egy őrült, mire ő amikor feleszmélt, felkapott a kezébe és berohant velem a kb. térdig érő hóba, ahol én a földön landoltam, majd a srác rajtam. Letervezte, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű havat nyomja a képembe, így folyamatosan kaptam az arcomba a megfagyott vízből. Súlya alatt majd' össze szakadtam, ami nagyon nem volt kellemes érzés és a babára tekintve egyáltalán nem tartozott a jó ötletek közé, hogy ő rám ült. Kiabálni kezdtem, hogy szálljon már le rólam, de ő teljesen elsötétült elmével kizárta mindezt és csak annak élt, hogy megbosszulja tettemet. Niallnek feltűnhetett a szenvedésem, mert odajött hozzánk és felkapta rólam nehéz barátját.
- Ésszel! Odabent egy pici teremtmény lakozik - segített fel engem is, majd még lesöpörte a havat a hátamról.
- Mi? - kerekedtek el Josh szemei. - Csak vicceltek! - kúszott egy amolyan 'nem vertek át' vigyor az arcára.
- Nem, tényleg várandós vagyok - mosolyogtam kicsit szégyenlősen.
Legjobb barátunk felvonta szemöldökét és enyhén kábultan pislogott le rám.
- Bizony Josh, valószínűleg mi leszünk a keresztszülők - lépett mellé Réka, miközben átkarolta a barátját.
- Uramisten! Gyerekek, nagyon gratulálok! - nehezen, de leesett neki, így ő is megtudta. Lekezelt Niallel, majd adott nekem két puszit. Aranyosan fogadta és ezek továbbra is elgondolkodva lépkedett társaságunkban.

*Visszaemlékezés vége*

Idővel apukám is beletörődött. Ami leginkább meglepett, hogy gratulált nekem és Niallnek is, amikor elmentünk meglátogatni őket. Teljesen másképp kezelte szöszi barátomat. Nem volt olyan ellenséges, amilyen általában szokott lenni.
Azóta már a terhességem is véget ért. Pontosabban tegnap hoztam világra a babánkat, aki az Adam George Horan névre hallgat. Szerencsére minden jól ment. Niall egy koncertet is kihagyott, mert ragaszkodott az apás szüléshez, amit én annyira nem támogattam, de végül kénytelen voltam beleegyezni akaratába.
Most épp itt ül az ágyam mellett és mosolyogva figyeli az arcomat. Nagyon büszke arra, hogy világra hoztam neki egy kisfiút.
- Remélem, mihamarabb hazajöhettek innen - szorongatta apró kézfejemet, ami az ő nagy tenyereiben teljesen eltűnt.
- Én is remélem - mosolyodtam el halványan. - Az otthoni ágy kényelmesebb.
Niall kuncogott egyet a kijelentésemen. Erre egy igazi őszinte mosoly kúszott az arcomra.
Én sem hittem volna képes leszek életet adni 18 évesen egy kis babának. Nem így terveztem az életemet, de már nem bánom, hogy így alakult, sőt nagyon is örülök. Mióta Niall az életem részévé vált, boldog vagyok, de úgy igazán és egy apró kis panaszkodás sem hagyhatja el a számat, mert ez a fantasztikus ember lesi minden kívánságomat és már ugrik is, amint kijelentek valamit, hogy nekem arra szükségem van. Nem is tudom, hogy érne-e bármit az életem nélküle. Ha akkor ősszel nem jön utánam, most nem lennék ilyen jó dolgok részese. Akkor nem ismerném őt, az egyetlen férfit, aki teljes egészében birtokolja a szívemet. Ezzel ő tisztában is van és nagyon vigyáz az értékre, ami az övé. Azt hiszem, ez a csoda, ami történt velünk, hogy szülők lettünk, csak még szorosabbá tette a köteléket köztünk. Hihetetlenül jó érzés, hogy mostmár nem csak kettőnkről van szó, hanem van egy harmadik kisember is az életünkben, aki a világot jelenti számunkra és mindennél többet ér.

Hát, ez lett volna az én olykor szomorú, vicces, dühítő, őrült és érzelmekkel dúsított történetem. Alexa Szeiler voltam, akinek egy álma vált valóra, csak annyival, hogy ember belépett az életébe.

II. évad - 12. fejezet: Hírek

Sziasztok. :)
Egy újabb hosszú idő után meghoztam az új részt, amit remélem kíváncsian vártatok. Örülnék néhány kommentnek, feliratkozónak vagy újabb tagnak a blog Facebook csoportjába.
Nem húzom tovább a szót.
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
-----------------------------------------------------------------------
Amikor este tíz körül lefeküdtünk aludni, Niall azonnal mély álomba szenderült, így magamra maradtam a gondolataimmal. Félelem kerített hatalmába... Féltem a holnaptól, a lehetséges tényektől, amiket közölhetnek velünk. Kiszálltam az ágyból, nem volt erőm ott feküdni. Fel-alá járkáltam a szobában, ami csak az utcai lámpák által volt gyéren bevilágítva. Végül a nagyjából fél órás "sétám" után visszafeküdtem a szöszi mellé.
Oldalra fordulva feküdt, így a mellkasának döntöttem a fejem.
- Hé, Kincsem! - karolta át a derekam. - Nem tudsz aludni?
Ezekszerint sikerült felébresztenem őt.
- Nem - motyogtam.
- Van valami gond? - kérdezte kicsit riadtan.
- Nincs semmi sem - feleltem halkan.
Niall hanyattfeküdt és felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát. Sóhajtottam egyet, miközben én is hanyattvágtam magam. Felemeltem a bal karom és végigfuttattam rövid és vékony ujjaimat barna hajamon.
- Látom rajtad, hogy nincs valami rendben - fordult egész testével felém Niall. - Nem szabad idegeskedned! Árt a babának.
Már ha egyáltalán megvan még a baba - gondoltam magamban.
Mondjuk igaza van a szöszinek, de egyszerűen nem tudok lenyugodni. Most nem. Az lehetetlen!
- Nem sétálunk egyet itt a környéken? - dobtam fel merő egyszerűségből egy elég nagy butaságot.
- Alexa, éjjel kettő óra van - mosolyodott el hirtelen és ostoba ötletemen.
- De szükségem van egy kis levegőre. Szeretnék kiszabadulni innen - mondtam frusztráltan. - Nagy nyomás nehezedik rám mostanában.
- Tudom és sajnálom! - nézett a szemembe őszintén. - Na, öltözz!
Végül beadta a derekát. Valamivel vidámabban pattantam fel az ágyról, aztán egy nagyon meleg kötött pulcsit, egy téli kabátot és egy fekete csőnacit öltöttem magamra nagy siettségemben. Az előszobában lábamra húztam a meleg és kényelmes mamuszaimat, így tettrekészen vártam Niallre, aki nemsokára meg is érkezett. Egy gombóccal a tetején díszített sapkát nyomott a fejemre.
- Fő a biztonság - mondta játékosan.
Elmosolyodtam, majd megigazítottam a fejemen lévő új kiegészítőt.
- Ez honnan van? - érdeklődtem az elég kis csinos darab után.
- Még a múltkor megláttam egy bolt kirakatában és egyből te jutottál eszembe, ezért megvettem. Itt volt az alkalom, hogy odaadjam - bökte meg mutatóujjával az orromat.
- Hé - kaptam az előbb említett területhez.
Elnevette magát, aztán kizárta a lakásajtót és udvariasan kitárta előttem. Egy biccentéssel köszöntem meg kedves gesztusát.

- Félsz a dokitól, igaz? - kérdezte, amikor kiértünk a toronyépületből.
Csak bólintottam egyet, mert tudtam, hogy engem figyel.
- Nem lesz semmi gond, hidd el! - próbált nyugtatgatni.
- Az a baj, hogy nekem más a megérzésem, Niall - mondtam halkan, miközben lehajtottam a fejem.
- De ne kattogj ezen! Nem szabad! Árt nektek! - korholt.
Megállított azzal, hogy elém lépett. Tekintetét az enyémbe fúrta.
- Nem akarom, hogy bajotok essen! - szólt őszintén.
Lehajtottam a fejem és a mellkasának nyomtam. Apró tenyereim a hasán pihentek. Ő nagy karjaival körülölelt engem, állát pedig a fejemen támasztotta meg.
- Minden rendben lesz - suttogta. Hallottam a hangján, hogy annyira ő sem biztos ebben. Bár nem tudja, de olykor még mindig rám törnek a görcsök, amik mostmár a harmadik napja gyötörnek. Épp emiatt félek annyira.
Körbejártuk a környéket, aztán visszatértünk Niall rezidenciájára. Ekkor ismét álomra hajtottuk fejünket. Nehezen, de elaludtam, viszont reggel hatkor kinyíltak a szemeim és az istenért sem fogott el az álom újra. Pár órát sikerült csak aludnom, így amikor ébredésem után a fürdőszobában belenéztem a tükörbe enyhén megijedtem az ábrázatomtól. Kialvatlan karikás szemek, kócos haj és feszült arcvonások, amelyek elárulják, hogy nagy gondjaim vannak.
Leöblítettem az arcom hideg vízzel, hogy egy kicsi lenyugtasson a hűvös érzete. Ezután elvégeztem reggeli teendőimet és a nappaliba sétáltam. Mellesleg Niall vígan, békésen aludt.
Ha bárkit is érdekelne, hogy mi a fenét csináltam a nappaliban, akkor a válaszom ennyi lenne: 'Semmit'. Csak ültem csendben a kanapén és bámultam magam elé a sötét szobában. Pár óra és kiderül az igazság. Csak lennék már túl rajta.
Megcsörrent az eddig a dohányzóasztalon pihenő telefonom. Réka neve volt a kijelzőre írva.
- Szia - köszöntöttem kedvtelenül.
- Neked is szép reggelt - szólt kicsit haragosan.
Nem voltam valami barátságos az imént, ezért teljesen megértem.
- Tudtam, hogy nem alszol - kezdett csevegni. - Ma mentek a dokihoz, igaz?
- Ja - sóhajtottam.
- Jaj, nyugi! Nem lesz semmi gond meglátod! - próbált vigasztalni.
- Remélem - hagyta el egy újabb sóhaj a számat.
- Ha szeretnéd elmegyek veled Niall helyett - ajánlotta fel segítségét.
- Nem, neki is ott kell lennie, elvégre ő az apuka - itt egy halvány mosoly suhant át az arcomon.
- Értem.
- Amúgy miért hívtál? - érdeklődtem.
- Amint már említettem, tudtam, hogy nem alszol és virrasztasz, mert izgatott vagy, ezért gondoltam felhívlak, hogy ne érezd magad egyedül - felelte.
- Ez kedves tőled - mosolyodtam el. Jól esett kedves gesztusa.
- Ugyan.
Ezután még egy csomót beszélgettük. Olyan sokáig, hogy a nappali már enyhe fénybe volt burkolózva.
- Kicsim - hallatszott Niall hangja.
- Na, mostmár leteszem. Szia, Réka és köszi! - nyomtam ki gyorsan a telefont.
- Mióta vagy fent? - kérdezte a szöszi, majd helyet foglalt mellettem.
- Egy ideje - vontam vállat.
- Valahogy kivirultabbnak tűnsz - térképezte fel gyönyörű kék szemeivel az arcom. Mosolyogtam, hisz ő ült mellettem... Az én szöszim.
- Köszönd Rékának és magadnak - bújtam hozzá.
- Magamnak? - kérdezte. Tudtam, hogy rózsaszín ajkai mosolyra húzódtak.
- Bizony - feleltem, s felkaptam róla a fejem és a szemébe néztem.
- Miért? - érdeklődött.
- Mert itt vagy - vágtam rá őszintén.
Egy aranyos vigyor jelent meg arcán, aztán puha ajkait az enyémekre tapasztotta. Belemosolyogtam lágy csókjába.

Mikor az orvosi rendelőbe értünk, senki nem ült a váróterembe, így miután Niall bekopogott jelezve, hogy megérkeztünk, máris behívtak. Kiakarták küldeni a szöszit, de szóltunk nekik, hogy mivel ő az apuka, joga van bent lenni velem.
- Szóval van bármi panasza? - kédezte tőlem a doki az asztal másik oldalán ülve.
- Hát, pár napja jelentkeztek nálam alhasi görcsök, amit nem értek, hogy mégis miért van így, hiszen vigyáztam magamra és félek, hogy bármi gond van - magyaráztam.
- Nos, Miss, maga mégcsak 17 éves, igaz? - itt elgondolkodott. Bólintottam egyet.
- Fiatal arra, hogy gyermeket várjon, ezért Önnél másképp is megmutatkozhatnak a terhesség jelei. Bár, ez minden nőnél másként nyilvánul meg. Ön a görcsöket kapta. Gyógyszert nem ajánlok, mert az nem tenne jót a gyermeknek, ezért inkább valamiféle görcsoldó teákkal lehet kísérletezni - mondta a doki.
Megnyugtatott, hogy a görcsök, amiket érzek csak jelek a szervezetemtől, mert ugye nem minden nap kell eltartania két embert.
- Mielőtt hazaküldeném, szeretnék még egy ultrahangos vizsgálatot is csinálni, hogy leellenőrizzük a picit, miszerint kellően fejlődik, bár látom a hasán, hogy kezd már gömbölyödni - ekkor halványan elmosolyodott.
- Az apuka helyet foglalhat az ágy melletti széken - szólt a nővér a szöszinek, aki gondolkodás nélkül odalépett és leült, míg én felfeküdtem az ágyra és feltűrtem a pólómat a hasamon. Niall a kezem után kapott, majd megfogta. Megsimítottam hüvelykujjammal, aztán ő is az enyémet.

Az ultrahang alatt folyton Niall és a képernyő között kapkodtam a fejem. Oldalról láttam, hogy mosolyogva nézett fel az apró tévére, ami a falra volt erősítve. A szürke felvételen egy aprócska 'békát' láttunk. Már kezd fejlődni a kisbabánk, aki szerelmünk gyümölcse. Még nem derült ki, hogy fiunk vagy lányunk lesz-e, de hamarosan úgyis megtudjuk.

Mosolyogva léptem ki a kórház ajtaján, miután végeztünk a dokinál. Teljesen megnyugodtam, hogy midnen rendben velem és legfőképpen az apró csemeténkkel.

- Én annyira szeretlek! - kapott fel a szöszi, aztán forogni kezdett velem. Folyamatosan nevettem őrültségén. Sokára, de újra a földön érezhettem magam, így megindultam a parkolóban álló fekete Range Roverhöz, vagyis Niall autójához. Az ír manó összekulcsolta ujjainkat, s úgy folytattuk tovább utunkat.

Örültem, hogy mostmár viszonylag nincs miért aggódnom és, hogy vidáman tölthetem a szerelmemmel terhességem hosszú idejét.

II. évad - 11. fejezet: Aggodalmak

Sziasztok. :)
Elkészült a rész. Remélem vártátok és örültök neki! Számítok néhány kommentre. Sokat számítanak és jólesnek, szóval csak bátran. Csatlakozzatok a blog Facebook oldalához, hogy egyre többen legyünk, illetve iratkozzatok fel ide, ha érdekesnek találjátok a történetet!
Jó olvasást! :*
FB-oldal: ~ When love is strong ~
---------------------------------------------------------------------------
Reggel korán ébredtem. Niall mély álomba szenderülve szuszogott mellettem. Csendben figyeltem csodálatos és hibátlan arcát. Szemhéja itt-ott megremegett. Mosolyogva megsimítottam homlokára omló szőkés haját, majd fogtam magam és kikászálódtam a kényelmes meleg agyból. Elindultam a fürdőszoba felé, hogy elvégezzem reggeli teendőimet. A frissítő zuhany után Niall ruhásszekrényéhez léptem. Kénytelen voltam az ő ruhái közül választani valamit mára. Felkaptam magamra az egyik szürke melegítőnadrágját, hozzá pedig egy hosszúujjút. A hajamat egy konty keretében felkötöttem a fejem tetejére, ezután a tükör elé álltam. Majdnem felkacagtam hangosan a tükörképem láttán. Inkább kivonultam a hálóból és a konyhába lépkedtem, ahol főztem magamnak egy bögre forrócsokit, amit megspékeltem egy-két mályvacukorral a tetején.

Ezután helyet foglaltam a tévé előtti kanapén és betakaróztam az eddig ott heverő pokróccal.
A forró ital jót tett a még mindig néha begörcsölő alhasamnak.
- Tehát itt vagy - hallottam a szöszi hangját oldalról.
- Jó reggelt - mosolyogtam fel rá.
Megállt előttem, majd nyomott egy lágy puszit a homlokomra.
- Hadd jöjjek ide - furakodott be mellém a takaró alá.
- Gyere - döntöttem a fejem a vállára.
- Mikor ébredtél fel? - kérdezte halkan.
- Nem tudom, talán kb. fél órája - vontam vállat.
- És hogy vagy? - tett fel egy újabb kérdést.
- Jól, legalábbis már jobban - feleltem.
- Görcsölsz még? - érdeklődött.
- Néha, de most jót tett a forrócsoki - mosolyodtam el, majd felé nyújtottam a bögrémet, hogy kóstoljon bele. - Kérsz?
Elfogadta, így kezébe fogta a porcelán darabot. Kortyolt párat a forró édes italból.
- Fincsi - dícsérte meg.
Összebújva, de csendben néztük végig a filmet, amit csak úgy random érdekesnek találtam. Időközben Josh felhívta a szöszit, hogy átmehetnénk hozzájuk, mármint a Réka és én birtokunkban álló lakásra. Mivel mára nem volt semmi tervünk, hogy mit is csináljuk, ezért beleegyeztünk.
A film után mindketten felöltöztünk a kinti enyhébb téli időhöz megfelelően. Persze én mostmár a saját ruháimat kaptam magamra, amit Mullingar-ben is viseltem, hiszen nem volt semmi cuccom sem az ír manó lakásán.

Úgy döntöttünk, hogy sétálunk, elvégre nincs annyira messze az úticélunk. Hamar oda is értünk. Réka és Josh a nappaliban várt ránk.
- Na, fiatalok megérkeztetek? - lépkedett felénk bolondos barátunk.
- Meg - mosolyogtam rá, aztán megöleltem.
Ezután Rékához léptem.
- Jaj, csajszi - ölelt magához. - Sajnálom!
- Mit sajnálsz? - néztem a szemébe magyarázatra várva.
- Hogy miattam vagy pontosabban miattunk majdnem vége lett a már-már illegálisan tökéletes és őszinte kapcsolatotoknak - adott választ.
- Ugyan, ezért nem kell bocsánatot kérned! Nem tehetsz semmiről sem! - mosolyogtam rá kedvesen.
- Miről van szó? - lépett mellém Niall, akit nagyon is érdekelt, hogy mégis mit akar jelenti az, hogy Réka magukat hibáztatja a vitánkért.
- Már semmiről - fordultam felé.
- De engem érdekelne - fonta össze maga előtt két karját.
- Akkor ne érdekeljen - vontam vállat mosolyogva nézve rá.
- Ezért ne várj köszönetet! - mondta sunyisan.
- Nem állt szándékomban - vigyorogtam.
Niall magához rántott és szinte szorított a testéhez. Én apró tenyereimet a mellkasára tettem, miközben a szemébe néztem. Elmosolyodott, ahogy az arcomat fürkészte.
- Szeretlek - mondta halkan.
Válaszul ajkaimat az övére nyomtam, így kifejezve, hogy én is szeretem őt.
- De kis aranyosak vagytok - figyelt minket a kanapéról legjobb barátnőm.
Niall-el leültünk mellé. Ekkor tűnt fel, hogy Josh nincs sehol sem.
- Hová lett a barátod? - kérdezte a lánytól a szöszi.
- Majd megtudjátok - felelte sejtelmesen.
Ezután beszélgettünk még kicsit, aztán megérkezett Josh egy dobozzal a kezében.
- Itt a meglepi - lépett elénk, majd feltárta előttünk a doboz tartalmát.

Hat fánk volt benne, amik igenis étvágygerjesztőek voltak.
- Szerinted ennyi elég is lesz? - kérdeztem kicsit huncutkodva vele.
- Miért? - pillantgatott felváltva Niall-re, Rékára és rám.
- Mostanában annyit eszik, hogy még engem is leköröz - adott neki választ a szöszi nevetve.
Josh felvonta szemöldökét, de aztán nem firtatva tovább a témát leült a barátnője mellé és átkarolta.
A fánkokat tartalmazó dobozka az asztalra került. Beszélgetés közben mindenki tetszés szerint falatozott belőle. Én kettőt ettem, de szerintem még a duplája is lement volna, viszont nem akartam a többiek elől elenni.
Délután fél öt körül döntöttünk úgy, hogy inkább hazaindulunk. Előtte még átöltöztem és pakoltam néhány ruhát magamnak egy táskába, mert most egy ideig a szöszi lakásán fogok tartózkodni.
Elköszöntünk barátainktól, aztán útnak indultunk.
- Holnap elmegyünk a dokihoz - mondta Niall, amikor kiértünk az utcára.
- Oh ... öhm ... Oké - feleltem bizonytalanul.
- Félsz? - kérdezte.
- N-nem - dadogtam vékony hangon.
- Nem csapsz be! - fordított maga felé. - Nyugi! Nem lesz semmi baj! - nyugtatgatott.
- De mi van, ha valami baj van? Görcseim vannak, ami nem hiszem, hogy jó jel - hajtottam le a fejem szomorúan.
Féltam a babát! Magamat is, de valahogy a pici kis lényt odabent sokkal jobban! Ez meglepő még számomra is.
- Akármi is van hidd el, hogy mindent megteszek értetek! - ölelt magához szorosan.
Mielőtt továbbindultunk nyomott egy puszit a hajamra. Kéz a kézben sétáltunk tovább, amikor összefutottunk néhány rajongóval. Igazán kedvesek voltak még velem is, ami nagyon jólesett. Készítettek rólunk is képeket.
Több, mint fél órát velük töltöttünk, aztán elköszöntünk tőlük, mert már ideje volt hazamenni.

II. évad - 10. fejezet: Vissza Londonba

Sziasztok. :)
Elnézéseteket kérem megint a hosszas késésért! A rész végre megérkezett, aminek remélem legalább néhányan örültök és tetszeni fog nektek.
Számítok néhány kommentre és néhány feliratkozóra, illetve néhány jelentkezőre a Facebook-csoportba.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------
Miután Niall távozott a szobából, én bevonultam a fürdőszobába, hogy rendbehozzam a kinézetem. Felkapkodtam magamra a ruháimat, aztán lesiettem az étkezőbe, ahol a többiek tartózkodtak.
- Jó reggelt - köszöntöttem őket egy széles mosollyal az arcomon.
Lemaradtam a reggeliről, de igazából nem sajnáltam, mert valami csoda miatt nem voltam éhes.
- Majd útközben veszünk neked kaját - lépett mellém a szöszi, majd átkarolta fél kézzel a derekamat.
- Útközben? - kérdezte felváltva nézve ránk Maura.
- Igen, mert vissza kell utaznunk Londonba - felelte Niall.
- De csak egy napot voltatok itt - "reklamált" a legidősebb Horan.
- Tudom, de egy csomó dolgom van még - magyarázta a mellettem álló srác.
Ezután mindenki a dolgára sietett. Én segítettem Maurának elrakodni.
- Akkor elmentek orvoshoz, igaz? - kérdezte.
- Tervben van - válaszoltam miközben betettem a mosogatógépbe egy tányért.
- Rendben, de amint megjártátok jelezzétek, hogy mi a helyzet - kérte parancsolóan.
- Mindenképp - mosolyodtam el.

- Sziasztok és vigyázzatok magatokra! - köszöntek el tőlünk utoljára mind a négyen.
Intettem nekik a kocsiból, miközben Niall megkerülte a járgányt és beült mellém a volán mögé.
- Az én autómmal mi lesz? - fordultam felé, amikor kikanyarodott a hosszú utcából.
- Meghívtam Gregéket hozzánk, majd akkor azzal jönnek - pillantott rám.
- Rendben, de hogy jutnak haza? - érdeklődtem.
- Repülővel - zárta le egy szóval.
Ekkor felcsendült Niall telefonjának csengőhangja. Felkapta maga mellől aztán beleszólt:
- Hello, Josh ... Úton vagyunk ... Aha ... Persze ... Oké - nyomta ki a készüléket, aztán felém fordult - A lakásotokon várnak ránk a srácok Josh-sal és Rékával.
- A srácok? - céloztam arra, hogy ők miért várnak ránk a lakásunkon.
- Harry, Louis - kezdte el sorolni a neveiket.
- Tudom kikre gondoltál, de ők miért vannak ott? - vágtam közbe.
- Hát, nekik is elkéne mondani - pillantott rám.
- Na, ne! Nem lesz ez már elég?! - háborodtam fel egy kicsit.
- Ők a barátaim, sőt, szinte a testvéreim! Joguk van tudni! - emelte fel egy kicsit a hangját.
Fújtattam egyet, aztán fejemet egy erős mozdulattal az ülésbe vágtam szándékosan.
- Hé, Alexa! - nézett rám.
Csak megráztam fejemet.
Nem értettem vele egyet, hogy szinte mindenkivel megakarja osztani azt, ami leginkább ránk tartozik. Az egy dolog, hogy nem sokáig takargathatom már, de attól még amíg lehet, kettőnk között maradhatna.
- Nem szeretnéd elmondani nekik? - kérdezte, mintha csak olvasott volna a gondolataimba.
- Nem tudom, Niall. Olyan nehéz minden. Félek! - fakadtam ki, majd a könnyeim is útjukra indultak.
A szöszi lekanyarodott egy benzinkúthoz. Leállította a motort, kikapcsolta biztonsági övét, aztán hozzám hajolt.
- Én itt vagyok veled és segítek bármiben! Ha nem szeretnéd még megosztani velük, akkor nem kell - fogta apró kezeimet nagy tenyereibe.
Egy apró mosoly jelent meg arcomon.
- Neked nem baj? - néztem a kék szempárba.
- Nem mondanám, hogy nem, de tiszteletben tartom a döntésedet, mert ez nem csak rólam szól, viszont nem sokáig takargathatod már - magyarázta.
- Csak egy hetet kérek, amíg egy kicsit összeszedem magam - gondoltam gyorsan végig a dolgokat.
- Rendben - nyomott egy puszit a homlokomra - Majd szólok Josh-nak, hogy nyugodtan menjen haza mindenki... Viszont most jól kell laknod! Milyen kaját hozzak? - váltott témát.
- Bemegyek veled és választok - kapcsoltam ki az övet, majd kipattantam az autóból.

*Londonban, Niall lakásán*
- Huh, de rég jártam itt - néztem körül, miközben lehuppantam a kanapéra.
- Én is - bólintott egyet a szöszi, majd követte példámat.
Átkarolta oldalról a derekamat, fejét az enyémnek nyomta.
- Már nagyon hiányoztál! - nyomott egy puszit az arcomra.
Elmosolyodtam, aztán felé fordítottam a fejem. Az ír manó egyből 'lecsapott' rám. Ajkait az enyémekre tapasztotta, így egy hosszas csókcsatába kezdtünk, amit a sötét hálószobában folytattunk.

II. évad - 9. fejezet: Maura kisebb magyarázkodása

Sziasztok, Drágáim. :D
Azt hiszem egy elég rövid részt hoztam, de gondoljatok arra, hogy elagalább nem késtem vele. :P Nagyon remélem, hogy elnyeri tetszéseteket és mostmár (végre) kapok legalább egy komit! Ezenkívül sok szeretettel várom az új feliratkozókat és az új tagokat a Facebook-csoportba, aminek a linkjét egy picivel lejjebb megtaláljátok!
Jó olvasást! :*
FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
----------------------------------------------------------------------------
- Na-na, nem fog landolni senki sem az ágyon! - lépett be a szobába Maura. - Szeretném megkérni az Urat, hogy fáradjon ki innen - nézett fel fiára.
- Igenis! - játszotta el Niall, hogy ő egy katona.
A szöszi kivonult, én meg befeküdtem az ágyba.
- Először megmérjük a lázadat - nyomta kezembe a lázmérőt mellém ülve.
Én helyére raktam a kis szerkezetet, aztán csendben vártam, hogy jelezzen, miszerint megvan az eredmény.
Nemsokára bekövetkezett a pittyenés. Rápillantottam. 39,2 volt a kis képernyőre írva.
Maura kezébe adtam, hogy ő is szemügyre vegye.
- Hát, akkor megpróbálkozom a vizes borogatással. Reméljük, segíteni fog! Ha nem, akkor viszont marad a gyógyszer - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
Felpattant az ágyról, aztán átsietett a hálószobához tartozó fürdőszobába. Kezében néhány kis rongyot vitt, hogy azokat benedvesítse. Pár perc múlva visszajött. Megint helyet foglalt mellettem.
- Nehogy azt hidd, hogy haragszom akár rád, akár a fiamra. Nincs úgy, csak nem tartalak titeket, főként téged elég idősnek arra, hogy szülők legyetek - magyarázta, miközben rátekerte a jobb lábfejemre az egyik vizes anyagot.
- Nem terveztük és nem számítottunk arra, hogy ez lesz - pillantottam rá.
- Véletlenszerűen alakult így? - nézett rám ő is.
Bólintottam egyet.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte, miközben már a harmadik rongyot tekerte, mostmár a jobb csuklómra és egyben a kézfejemre.
- Őszintén szólva nem tudtam, mi legyen. Nehéz helyzetben voltam, főleg így, hogy Niall azt mondta mindenképp szeretné megtartani, de végül az igen mellett döntöttem - magyaráztam mosolyogva.
- Beszéltél vele? - érkezett egy újabb kérdés tőle.
- Igen.
- A szüleid mit szóltak, vagy tudják egyáltalán? - fejezte be eddigi műveleteit, így már csak nyugodtan ült mellettem csak rám koncentrálva.
- Kiakadtak, de azt hiszem beletörődtek már. Természetesen apának nagyon nem volt könnyű, de nem is vártam azt, hogy a nyakamba ugorjon, amint meghallja, mi a helyzet - feleltem felvázolva a történteket.
Ekkor a hasamhoz kaptam, mert egy közepesen erős fájdalmat éreztem, amolyan görcsöset. Összehúztam szemeimet, majd szaporán szedve a levegőt vártam, hogy elmúljon. Előfordultak már többször ezek a fájdalmak, de azt hiszem ezek természetesek, mégha még nem is nagy a baba, hogy rugdosson.
- Minden rendben? - tette a nedves anyaggal beborított kézfejemre a tenyerét.
- Persze - bólogattam.
- Ilyenkor még nem kéne, hogy fájdalmaid legyenek - szólt kicsit aggódva. - Bár, mindenkinél más. Voltál már orvosnál? - váltott témát.
- Amióta kiderült, hogy várandós vagyok, nem - vontam vállat.
- Szerintem mindenképp kérj majd időpontot a nőgyógyászodtól - tanácsolta.
- Rendben.
Ekkor Maura felpattant mellőlem és az ajtó felé indult.
- Maura - szóltam utána, mire ő megfordult. - Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan. 'Válaszul' viszonozta a mosolyt, így az arckfejezése valamivel kedvesebbre váltott.
Miután kiment, gondoltam pihenek egyet, így lehunytam a szemem és élveztem a nyugalmat. Nemsokára hallottam, hogy valaki a szobába lép. Felnéztem.
- Felébresztettelek? - vágott egy picit csalódott fejet a szöszi.
- Nem - ráztam a fejem mosolyogva.
- Vannak fájdalmaid? - tért a lényegre. Ezekszerint máris beszélt vele az anyukája.
Csak bólintottam.
- Anya szerint megkéne látogatnunk a dokit - feküdt mellém.
- Nekem is mondta már - néztem a hasamra, amikor Niall rátette nagy meleg tenyerét. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy gyengéden megsimította.
- Amint visszaérünk Londonba, ez lesz az első dolgunk - nyomott egy kedves puszit a homlokomra.
Pár percig csendben feküdtünk egymás mellett, amikor megszólalt a szőkeség telefonja.
- Mondjad Josh - szólt bele - Okés ... Jól van - ekkor nevetett egy jót - Na ... Cső - s azzal kinyomta a készüléket.
Hozzám fordult.
- Szeretnék, ha minél hamarabb visszautaznánk, mert lesz egy nagyobb koncertünk - magyarázta. - Remélem lemegy a lázad és rendben leszel, hogy aztán akár már reggel elinduljunk - ült fel, majd felállt és magamra hagyott a szobában.
Újra lehunytam a szememet, aztán szépen lassan álomba szenderültem.

*Reggel*
A bőrömet melegséggel simogató Nap sugarai ébresztettek fel. Lassan nyitottam ki szemeimet. A szöszi mellettem feküdt egy alsónadrágban. Mosolyogva néztem őt ahogy alszik. Izmos karjához irányítottam apró kezemet, majd gyengéden végighúztam puha bőrén ujjaimat. Közben arcát figyeltem. Egy mosoly jelent meg rózsaszín ajkain.
- Jó reggelt - nyitotta ki szemeit.
Hunyorogva nézett rám, de így is gyönyörűen csillogott az igéző kék szempár. Arcához hajoltam és egy lágy csókkal köszöntöttem.
- Neked is - mosolyogtam.
- Ennél jobb nem is lehetne - fordult hasra, így negyedrészt rajtam feküdt.
Fejét oldalra fordította, hogy továbbra is figyelhessen.
- Akkor ma visszamegyünk Londonba? - érdeklődtem.
- Tényleg, azt terveztük - túrt bele szőke tincseibe. - Már jól vagy?
- Szerinted? - néztem rá huncutan.
- Mostanában igen kezdeget velem, Miss Szeiler - könyökölt fel, aztán vidámsággal teli szemekkel fordult újra felém. Már szinte vártam, mikor csap le rám. Tudtam, hogy arra készül.
Magára rántott, így rajta feküdtem. Vigyorogva bámultam tökéletes arcát.
Kifújta a levegőt, majd inkább így szólt:
- Menjük reggelizni, aztán húzzunk Londonba.
Lemásztam róla. Mindenképp felakartam öltözni mielőtt lementem volna a többiekhez, így neki is láttam. Niall úgy, ahogy volt kivonult a szobából. Végülis ő az otthonában tartózkodott.

II. évad - 8. fejezet: Megint Mullingar

Sziasztok. :)
Először is mivel még idén nem posztoltam, szeretnék boldog Újévet kívánni mindenkinek, aki betéved ide!
És most belekezdhetnék az elnézést kéregetésbe, de nem teszem, hiszen szinte felesleges, mert gondolom már megszoktátok. :P
Szóval hosszú idő után, de megérkezett a rész, ami elég hosszú és valamilyen szinten tartalmas lett. Remélem elégedettek lesztek miután elolvassátok!
Várom a komikat!!!
So I hope you like it! Jó olvasást! :*
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------------
Hosszú útnak néztem elébe, de teljesen megérte egész idáig részben éheznem és fagyoskodnom. Igen, megérkeztem a sok emléket előidéző helyre.
A tó; a mutatós part, ami most éppen havas volt; a szabadság, amit ezen a helyen érez az ember.
Kiszálltam az autóból. Megszédültem. Jó pár órája nem ettem már semmit, viszont valószínűleg az állapotom is közrejátszhatott.
Elindultam le a nem valami meredek lejtőn. Csak picit hallhatóan ropogott a csizmám talpa alatt a frissen hullott hó. Elkanyarodtam jobbra, elvégre arra található az a hely, ahova igazából indultam.

Odacammogtam. Lassan toltam el a kaput. Megerőltető volt, de ezzel nem törődve beléptem a területre. Az épületbe érve a lépcsők felé vettem az irányt. Mindenegyes emeleten körülnéztem, hátha ott találom Őt. A harmadikon, vagyis az utolsón célba értem. Dzsekije a talajra volt dobva. Ő az ablaknak szánt kis helyen ült. A várost fürkészte. Megálltam picit távolabb tőle. Pár percig bámultam, hogy vajon észre vesz-e. Mivel nem történt meg, megszólítottam:
- Niall... - suttogtam kedvesen. Hangom erőtlen volt.
Lassan fordította felém fejét. Kicsit durcásan nézett rám, de amint felfogta, ki áll előtte, megváltozott a tekintete.

Felállt, majd hozzám lépett. Felnéztem ragyogó kék szemeibe, amik könnyekkel voltak teli.
- Alexa! - ölelt magához szorosan.
Átkaroltam a derekát, miközben örömömben patakokban folytak a könnyeim.
- Eljöttél utánam? - nézett le szemeimbe, miután elváltunk.
Karjaival közel tartott magához, ahogy a derekamnál összefonta karjait. Én apró tenyereimet a mellkasára illesztettem.
Kérdésére egy bólintással válaszoltam.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - tett fel egy újabb kérdést.
- Annyi a titka, hogy nagyon jól ismerlek... - mosolyogtam rá kedvesen.
Ekkor odahajolt hozzám, majd puha ajkait az enyémekre nyomta. Pontosan olyan gyengéden csókolt meg, ahogyan legelőször.
Ezután újra felvettük az előző pózunkat.
Megint megszédültem, így nekidőltem Niallnek. Természetesen feltűnt neki, hogy valami nincs rendben.
Nagy tenyerét a homlokomra nyomta. Arckifejezése komorra váltott.
- Úristen, Alexa, nagyon forró a homlokod! - szólt kicsit riadtan.
- Pedig nincs semmi bajom! - vontam meg a vállam.
- Nem vigyáztál és megfáztál! - korholt.
- Engem te ne oktass ki, amikor rövidujjúban üldögéltél itt a mínusz valamennyi fokban! - vágtam vissza.
- Az lehet, de neked sokkal jobban kell vigyáznod magadra ... Vagyis magatokra! - az utolsó szót kiejtve elmosolyodott.
Bizony apuka lesz ez a csodálatos fiú, aki csak az enyém. Történjék bármi mellettem áll és szeret mégha olykor meg is bántom.
Visszamosolyogtam rá. Ekkor ő felkapott karjaiba.
- Itt ne hagyd a dzsekid! - figyelmeztettem.
Leguggolt, hogy én felvehessem a talajról az említett ruhadarabot. Ez megtörtént. Lassan állt fel, nehogy elveszítse egyensúlyát. Leporoltam a dzsekijét, majd kicsit nehezen, de ráterítettem a vállára, hogy legalább úgy védje őt a hidegtől.
Lelépkedett a hosszú lépcsősorokon, így egyre közelebb érve a következő kitűzött célhoz, vagyis az autómhoz. Kisietett az épületből még engem cipelve. Sikeresen túlértünk már a kapun is, amikor teljesen hirtelen egy nagyot borultunk. Én nem sínylettem meg az esést, viszont Niall annál inkább.
Persze hatalmas röhögésben törtünk ki.
- Minden rendben veled? - nézett aggódóan a szemembe, amikor már lenyugvóban voltunk.
Csak bólintottam egyet. Ezután feltápászkodtunk a hóból, majd útnak indultunk az autó felé.
- Én vezetek. - nyújtotta felém kezét, hogy adjam át neki a kocsikulcsot.
Mivel már fáradt voltam, szó nélkül átnyújtottam neki. Kinyitotta nekem az anyósülésnél lévő ajtót, aztán be is csukta. Megkerülte a bordó járgányt és beült mellém a volán mögé.
- Te gyalog jöttél ide? - kérdeztem tőle.
Válaszként bólintott egyet.
- És hol az autód? - tettem fel ne egy kérdést.
- Anyukáméknál, ahova most tartunk. Amúgy is beszélnünk kéne már az én szüleimmel is. - magyarázta.
Felfogva második mondatát nyeltem egy nagyot.
- Biztos vagy benne, hogy... - kezdtem bele, majd inkább be is fejeztem a mondatomat.
- Teljesen biztos vagyok. - pillantott rám.
Idegességemben sóhajtottam egyet, aztán hogy oldjam a hangulatot bekapcsoltam a rádiót.
Az út további részében mindketten csendben ültünk az autó kicsi hangfalából szóló zenéket hallgatva. Őszintén szólva én tutira nem tudnám megmondani, hogy azalatt a 10 perc alatt milyen zenék hangzottak fel, mert teljesen másmerre jártak a gondolataim. Még azt sem döntöttem el, hogy megtartom-e a babát. Erről is kéne beszélnem Niall-lel, de olyan szinten zavarba hozó ilyenről beszélni.
A szöszi leparkolt az ismerős családiház előtt. Kiszálltunk a kocsiból, aztán besiettünk a házba. Az előszobába lépve hangos nevetés töltötte be a földszintet, ami az étkezőből indult.
Niall és én levetettük magunkról téli ruháinkat, majd kézenfogva vonultunk be a többiekhez.
- Jó estét! - köszöntöttem őket.
Minden felálltak az asztaltól. Sorban adtunk egymásnak két-két puszit.
Természetesen meginvitáltak minket is, hogy csatlakozzunk hozzájuk vacsorázni. Niall megterített kettőnknek, majd falatozni kezdtünk. A vacsi közben telebombáztak minket kérdésekkel. Voltak amikre szívesen és voltak amikre nem sok kedvvel adtunk választ.
Amint befejeztük a vacsorát, Lana már fel is pattant és magával húzott az emeletre. A nekem szánt vendégszobába vonultunk. Ott leültünk egymás mellé az ágyra.
- De régen láttalak, csajszi! - méregetett.
Elejtettem egy kedves mosolyt.
- Híztál, igaz? - nézett a szemembe válaszra várva.
- Ennyire észrevenni? - keseredtem el.
- Jól áll és nem híztál el, hanem olyan pont jó. Ennyi kellett neked! - próbált vigasztalni.
- Lehet. - álltam fel, aztán a ruhásszekrény eltolhatós ajtaján lévő tükör elé álltam, hogy felmérjem magam.
- Sokáig eltűntél, akárcsak Niall. - folytatta a csevegést.
- Elég zűrös az élet Londonban. - vontam vállat.
- Londonban? Oda költöztél? - nézett fel szemeimbe, amikor felé fordultam.
- Bizony. - vigyorogtam boldogan. Az utóbbi időben ez az első ilyen pillanatom.
- Ellophatom Alexát? - nyitott be Niall a szobába. - Bár, Lana gyere te is.
Felém nyújtotta kezét, én meg megfogtam, így siettünk le a nappaliba, ahol Maura, Bobby és Greg már vártak ránk. Lana is csatlakozott hozzájuk Greg mellett foglalva helyet.
- Miben sántikáltok? - nézett felváltva a szöszire és rám Bobby.
- Öhm... - köhintett egyet Niall, mielőtt belekezdett volna. - Szóval, ... Nehéz ezt így elmondani nektek, de az a helyzet, hogy én és Alexa szülők leszünk... - nyögte ki kicsit nehezen.
Csendben vártuk, hogy mégis mit fognak reagálni. Mindannyian ledöbbenve meredtek ránk.
- Ezért híztál... - szólalt meg elsőként Lana.
A szöszivel egyszerre bólintottunk.
- Megtartjátok? - tett fel egy kérdést Greg.
Na, pont ettől féltem.
- Mindenképp. - felelte határozottan Niall.
- Hát, hamarabb apa leszel, mint én, öcsi. - állt fel a kanapéról a középső Horan - Gratulálok! - pacsizott le a szöszivel, majd megölelgette. Ezután hozzám lépett majd adott két puszit gratulációként.
Lana is felállt, aztán kivonult a szobából barátjával együtt, így ott hagyva minket a leendőbeli nagyszülőkkel.
- Nagypapa leszek? - nézett fel Niallre Bobby.
- Úgy tűnik. - mosolyodott el a srác.
- Alexa, nem vagy te még fiatal erre és hát te sem vagy még szerintem elég idős, fiam! - állt velük szembe Maura. - Egy gyerek nagy felelősség! Készen vagytok, hogy szülők legyetek?
- Majd kiderül. - szólt Niall.
Eközben kicsit bátorítóan megsimította a hátamat. Keze a derekamon állapodott meg. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, mert jólesett egy kis támogatás.
- Majd kiderül? Ez mégis miféle hozzáállás? - váltott idegesebbre Maura.
- Nézd anya, ha már így adta a sors, megtartjuk! Nem szeretnék kockáztatni, hiszen te is tudod, hogyha elvetetnénk, akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem lehet már többet babánk! Amúgysem szeretném megöletni a saját gyerekemet! - magyarázta kissé dühösen Niall az anyjának.
- Alexa, te ehhez mit szólsz? - fordult felém Maura.
- Őszintén szólva sokat filóztam már ezen, de még mindig fogalmam sincs... - bámultam inkább a fapadlót.
- Hát, gratulálok nektek! Igazán jól álltok hozzá a dolgokhoz! - szidott meg minket, majd kiviharzott a többiek után a nappaliból.
Ekkor a szöszi felém fordult.
- Nem szeretnéd megtartani? - nézett le rám.
Két kezemet az övéibe fogta.
- Fogalmam sincs... - lábadtak könnybe szemeim. - Éjjeleket virrasztottam át emiatt, de nem tudom mi legyen! Képesek lennénk gondoskodni egy apró babáról? Nekem még ott az iskola is! - fakadtam ki fokozatosan sorolva kétségeimet.
- Figyelj, a sulival kapcsolatban ne aggódj! Eltudom intézni, hogy magántanárok kiképezzenek úgy, ahogy az iskolában tennék! - ajánlott fel segítséget.
- Szeretnék normális életet élni, mint a többi 17 éves lány! - mondtam halkan.
- Jól van, akkor gondold át, aztán megbeszéljük! - ölelt magához, majd egy puszit nyomott a homlokomra, ezáltal diagnosztizálva, hogy a lázam attól még nem múlt el. Kiadta parancsba, hogy menjek fel a szobámba, amíg keres valami gyógyszert.
Miután ő átviharzott a konyhába, én még maradtam ott. Hallottam, ahogy segítséget kér az anyjától.
- Gyógyszert! Ne merd megmérgezni az unokámat! Inkább majd én felmegyek és megpróbálkozok a vizes borogatással! - korholta enyhén a fiát Maura.
Felsiettem a szobába, ahol tartózkodni fogok. Bevágódtam az ágyba és úgy vártam Maurát. Helyette Niall érkezett meg.
- Segítsek levetkőzni? Adok neked egy pólót pizsinek. - mosolygott rám. Éreztem benne egy kis keserűséget. Bár, meg is értem, hiszen lehet nem fogom megtartani a gyerekét...
Felültem az ágyon, aztán felkeltem és Niallhöz léptem. Felemeltem rövid karjaimat, hogy lehúzhassa rólam a pólómat. Ezután sikeresen leráncigattuk a csőnacimat is. A szöszi rámadta az egyik pólóját, majd a tükörhöz vezetett. Ott ő mögém állt. Átkarolta a már picit megnőtt hasamat.
- Pici Niall, illetve pici Alexa. - bámulta mosolyogva a tükörben visszatükröződő pocakomat.
- Hatni próbálsz rám? - mosolyodtam el. - Ha igen, sikerült! Meg amúgy is, igazad van, ő a mi babánk! És én sem szeretném úgymond megöletni a saját gyerekemet! - mondtam ki a végleges döntésemet, miszerint megtartjuk a babát.
- Beleegyezel? - fordított magával szembe.
Mosolyogva bólintottam egyet.
- Jó döntés. - nyomott egy puszit az arcomra. - Azért remélem tisztában vagy vele, hogyha nem lennél beteg már az ágyon landoltál volna. - nézett huncutan a szemembe.
- Úgy gondolja, Mr. Horan? - kezdegettem vele meghúzogatva pólója nyakát.